Tokácsli Galéria

Tisztelt Látogatóink!

A Szentesi Művelődési Központ minden telephelye csak védettségi igazolvány és személyazonosításra alkalmas igazolvány felmutatásával látogatható. Kérjük, belépés előtt készítsék elő ezeket és az érvényességét ellenőrző kollégának mutassák fel.

Megértésüket köszönjük!       6600 Szentes, Kossuth tér 5. I. emelet   Lantos Anita művelődésszervező: +3630/426-78-12Tési-Vass Gergelyné teremőr: +36 30/756-60-84   A Tokácsli Galéria nyitvatartási ideje: hétfő: szünnap hétköznap: 9-13 és 15-17 óráig szombaton 9-13 óráig      

XXI. Aktfotó Biennálé

A Kossuth téren lévő Galériát1974-ben adták át, 2010. július 1-től felvette a Tokácsli Galéria nevet. A Tokácsli Galéria a Dél-Alföld egyik legszebb kiállítóhelye, ahol rangot jelent kiállítani, itt évente 10-12 kiállítást rendezünk. Büszkék vagyunk rá, hiszen országos szinten is kevés az olyan kiállító terem, ami kifejezetten annak épült. Kialakítása és tetőtéri megvilágítása kitűnő kiállító hellyé teszi. 2012-ben felújításra kerül az épület, így még színvonalasabb körülmények között mutatkozhatnak majd be az alkotók.

Az intézménynek fontos szerepe van a helyi művészek támogatásában, így évente lehetőséget ad a szentesi tehetségek bemutatkozására, de rendszeresen szerepelnek a kiállító teremben országos hírű művészek alkotásai is.

Több mint tíz éves a baráti együttműködésünk a Topolyai Művészteleppel. A testvérvárosi kapcsolatok keretében ők minden évben elhozzák legfrissebb alkotásaikat.

Kétévente megrendezésre kerül az Országos Aktfotó Kiállítás, amely szentesi kezdeményezésre indult el, és azóta is fontos bemutatkozási lehetősége a fotósoknak.

A Tokácsli Galéria működéséhez kapcsolódik a Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia Képzőművészeti Alapítvány, amely fiatal képzőművészeknek ad bemutatkozási lehetőséget. A zsűri által kiválogatott alkotásokból nyílik kiállítás, a legjobb közülük elnyeri az alapítvány ösztöndíját. A nyertes két év után egy önálló tárlattal köteles bizonyítani, hogy mennyit fejlődött és érdemes volt az ösztöndíjra. Ennek eredményeként egy kortárs képzőművészeti gyűjteménnyel is gyarapodik a város, mivel minden művész egy alkotását a városnak ajándékozza.

A pedagógusoknak nyújt minden évben bemutatkozási lehetőséget a „Rejtelmek, ha zengenek…” címmel megrendezésre kerülő Alkotó pedagógusok tárlata, melyre már négy megyéből érkeznek alkotások.

A társintézményekkel – Múzeum, Levéltár– való jó kapcsolat eredményeként helytörténeti kiállításokat is szervezünk legtöbbször valamilyen évfordulóhoz kapcsolódóan.

Jó a kapcsolatunk az oktatási intézményekkel, akik rendszeresen hozzák a gyerekeket kiállításainkra. Az esztétikai és a vizuális nevelés nagyon fontos közös célunk és feladatunk a pedagógusokkal, hiszen csak így válhatnak a gyerekek a művészeti alkotásokat értő és szerető felnőttekké.